2008. febr. 8. 8:13 - írta 42new

"Rég voltam ennyire kiegyensúlyozott,boldog,határozott,szerencsés. Jóérzés...piszok jó....látják is rajtam ez még több örömmel tölt el"

 
Az elmúlt néhány napban nem igazán volt időm írni, illetve blogot nem. Múlthét szombaton meglátogatott T. Felugrott Pestre, a nem kell a Dunántúl nevezetű filozófia által, ugyan is most Debrecenbe lakik. Van arrafelé egy leányzó, aki képes volt valamilyen jedi trükkel normális életirányt adni az életének.  Minden estette nem hittem volna, hogy a vasutas-sztrájkból bekövetkezett itt eltöltött múltidéző marton, ami mai távozásával ért véget, és messzemenőkig konszolidáltan telik el. Az élet változik, mindenki mesgszelidűl és aki egyszer legalább is járt ott, kikerül a pokolból. Csipkeszörp, teázás, rendszeres étkezés, mozizás, kultúra, írás-alkotás, és rengeteg jóízű beszélgetés. Nagyabból így tudnám jellemezni az elmúlt napjainkat. Jó volt látni annak a „Zsírfókának” a képét. (Mert hogy pocakot eresztett).

 

Az első nap párjaink még aggódtak, de rá kellett ébredniük, hogy nem kell ahhoz nekik fizikailag jelen lenni, ne csesszünk el semmit. Bár hozzáfűzöm elég sok, sms-t, msn-t, és telefont kaptunk hogylétünk után érdeklődve.

 

Eme idő megszülte a Király zsiráfja c. rövid kortárs baletett. 15 másodperc. Magasröptű szárnyaló dallal kisérve. Kiderült az is T nem respektálja, ha a fürdővizébe sárga gumikacsák fészkelnek.  Ezúton szeretném innen üzenni neki, hogy a villát, tessen nekem megőrizni, jövő hétig, amíg arra nem járok. (hiányozna a nagyi készletéből, amit tisztességesen loptam)

Ajánlom figyelmébe szintúgy a média díjat, amit kabát belső zsebébe helyeztem el. Remélem, nem okoz kényelmetlenséget eme apró suvenir.

 

Más:

 

Eközben párocskámmal, ezerrel haladunk, ama irányba, miszerint leküzdjük a köztünk lévő apró távolságot. Nem sietünk, szép lassan, ésszel. Ami a legfontosabb ketten alakítjuk elkerülhetetlen sorsunk. Minekáltal mindketten megfelelő mennyiségű józanésszel, érzelemmel és egóval rendelkezünk. Nem is beleszámolva, hogy megfelelő egzisztenciával rendelkezünk vágyunk beteljesítésére, nem aggódom.  Kitört rajtunk a skót (racionális) láz is, szóval társkártyás telefon dívik mostanában.

 

Ma:

 

Ma meg Isaura. Nem, nem változok brazil vak lánnyá. De vár a lakás, a mosás, meg ilyen elkerülhetetlen alap dolgok. Egy kis neverhood azért belefér a napalomba. (zseniális kis számítógép játék: from Bika)

 

Ui.: Időtranszpantációra van szükségem, mert súlyos időhiányban szenvedek.



Eddig 2 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.