Hazatértem. Debrecen nem kínálta, azt amire számítottam. Illetve kínálhatta volna, mert elkezdtem beileszkedni.(szerepjáték meg egy Margó nevű törpe) Összeismerkedtem sok jó emberrel...cserébe az albérletnek el kezdtek kijönni az apró kis diferenciái, és amikor az ember azon gondolkodik más helyet kell kersnie, már rég veszett fejsze nyele. Idegenbe vagy és nem érzed magad otthon a kégliben rég rossz.(tapasztalatbóll tudom) A holmiaim késve érkeztek meg, és nem is úgy ahogy szerettem volna.(kösz:P) Munkaügyi talpalásnál kiderült igen, remek münkanéküliség van a városban...Végül a tescoba kaptam felvételt(kell a tb), de egy kopasz vadbarom Bmv-s a zebránál megoldotta a kérdést. Kissé hajszálrepedéses lett a jobb lábam, most szép lila van rajta púp (már csak 3 cm) felpocolva tartom. Meg kérémezem trombózis ellen, jó fájdalom csillapító zabálással egybekötve.
Végül teljsen evidens, ilyen állapotban ott nem maradhattam. Egy tündéri kis nő, Szegedről jött el értem segített összepakolni, és hazahozott. (fura nem anyámék vagy valami hasonló tette ezt). Meglepően emberi ez a mai világban. Nagyon hálás is vagyok neki. Szóval le a kalappal, emberségből 5 ős.
Szerencsére az számítógépemre még van munkám, de azt nem engedhetem meg magamnak, hogy két lakás zabálja fel a pénzem. A páromnak is rengeteg a dolga...szóval ilyen helyzetben nekem Debrecen egy óriási egzsiztencia vesztés(albérletbe, biztonság érzés hiánya mellett mind munka mind kapcsolat ügyben, nem az amit elképzeltem). Márpedig ha valami nem müködik nem szabad eröltetni. Nem baj, nekifutunk újra, mert inkább egy működő távkapcsolat, mint rengeteg negeatív-külső paraméterrel megfüszerezett "hagyományos". Időm meg energiám meg van. Azt majd meglássuk nem kell ezt túllihegni....
Amúgy is nagy volt rajtam a nyomás. Beszorultam a családom és a párom közzé. Anyám szokásos nem fog menni kishitüségi oltásai. Meg párszídása. Nem sokat segített a helyzeten. Mamikáékat nagyon megviselte, nem vagyok itt. Érdekes mert Felpécen nem jött rájuk ilyen...naponta kérlelt menjek haza...Igazság szerint Pestről is rengetegen hívtak vissza...Őszintén szólva az elszigeteltség belőlem is sok mindent kihozott. A pozitívum legalább túl vagyok rajtuk végleg.
Végül búcsút vettem, ott is fognak hiányolni jó páran. Nem baj járok még arra. Szóval, ha sem az egszisztenciád(ott) nem kielégítő sem az egézséged nem túl jó,a kapcsolatod meg ezért nem remekela legjobban, és sanszod nincs jelenleg ezen változtatni, ez volt az egyetlen racionális döntés. Amennyiben maradok tuti szakítunk. Vita meg nyüglődés nem hiányzik...akkor inkább tovább kell lépni teljesen...
Most meg jöhet a lábadozás, utána itt ezerrel karrierépítés(ami itt elképzelhető), és vonat még mindig van, valahol féluton találkozzam a párommal. Sőt...legalább nem rohanunk...legalább jut idő a saját életem felépítésére.
Meglepő energiát érzek magamban( a lekem rendben), fura mód a pozitív oldalát láttom ennek a peches történetnek. Veszteni nem vesztettem semmit...csak nyertem rajta.:)
VUK
Tegnap nemes egyszeriséggel összeismerkeftem egy stricivel, megkérdezte a bece nevem.
Mondtam ......, erre közölte igen igen az ismerős a Pestről.
Elköltözök egy pici szigetre, hogy ne kisértsen múlt. Vagy lassan úgyérzem visszamegyek a kisbolygómra.
Persze erre a párom azt mondaná kerüéd már az ilyen helyket. Szerintem meg publikálni másképp nem lehet mint megtapsztalni mindent és utána írni.....
Ui: szakmai vitát csak ágyban vagyok hajlondó megvitatni :DDD
Nagynehezen megérkeztem, 27 délután, két nagy bőrönd, a többi holmim jönn utánam, jövőhét szombaton. Fél lakás. Bútorok maradnak nagyrészt, bútorozott lakást kiadni könyebb(jobban megéri), meg a fene sem fog cipekedni 220 kilómétert.
Debrecen gyönyörű, kiütötte a szemem a szecesszió. Tiszta. Bármerre nézek valami gönyörű nézni-való, elbambulok egy jó tízpercet.(el leszek vele egy évig) A lakásom nagyobb mint a pesti. Helyes kis erkéllyel. Jó belmagasságal. Konyha, végre nagy és ablakos. Picit olyan a környék mintha Zuglóba költöztem volna. Eltekintve az éjszakai kamionos barmoktól. Meg kell szoknom nagyobb forgalmú út felé néz az ablakom. Cserébe jó a közlekedés 5 féle jármű áll meg a háztól 50 méterre. Gázfűtés ergo már olcsóbban jövök ki mint Pesten az egész lakás 50 rezsivel együtt. Szóval egy bő 20000 at nyerek a diferencián, két hónap múlva kiadom a pesti kérót. Addig megmarad háttérországnak. (realizmus) A szomszédjaim aranyos öregek, főleg egy dédike, már kaptam tőle kávét meg kompótot. Aranyos kis nagyiszerű képződmény...(hiányoznak a tündéri enyimeim nagyon :( )
Még nem költöztünk egybe, a Bika szerint pulykatikkal (a kedvesemmel) szép lassan okosan...(túl gyorsan összeköltözni nem szabad ezt már tudom, szétbarmolhat egy kapcsolatot). Kell is egy kis suveneritás amig az ember berendezkedik.(Jesszus 4. életárs lesz 31 éves kormra.:D Remélem utolsó:§ ) Mindenestere jól megvagyunk. Vannak surlódási pontjaink, de ezeken viszonylag könnyen túl vagyunk.(szóval végtelen plusz egy a türelme:D) A lényeg a költsönöség, meg azt nem ígérgetünk egymásnak semmit. Persze beleszámolható, az a "apróbb" tény, szeretjük egymást.
Szóval kiköhögtem a kauciót meg egyhavi lakbért, és most két lakást kell fenttartani. De a vállamon ördögöcske jelent meg és vettem egy laptopot (nagyon tuti kis gép) . Mert, net az kell. Azt jött a kálvária. jó viszonylag gyorsan megoldódott. De kellemeset rohangásztunk érte. Végül kötöttem egy pannonos szerződést, most lustadögként az ágyból írogatok.
Két-három napot mint a mérgezett egér jártam a várost, ismerkedtem. Meg elvertem egy rahedli pénzt, hogy száradna le a kezem:) Egész jól nyesem mi hol van. Még a kis utcákat is. Otthon érzem magam ebben a városban valahogy. A többit meg meglátjuk. Azt mindenesetre tudom, kosztból olcsóban jövök ki mint Pesten ez is megnyugtató....
Mára nagyából ennyit, mert igazság szerint olyan tudjátok mi van velem írás ez, nem az a gyerünk írjunk.
Ui: Boldog születésnapot! (4 napot csúsztam, de 8 napba belefér:)